"Amikor történetet mesélünk és hallgatunk, szinte érezzük, ahogy a lelkünk lélegzik. Megnövekedik a képességünk arra, hogy meglássunk különböző kimeneteket, hogy vizualizáljunk lehetőségeket, hogy használjuk a képzeletünket és ezáltal valahogy élőbbnek érezzük magunkat.”
Michael Parent
Michael Parent
A mondás úgy tartja, hogy a történetmesélés az emberiség történetével egyidős, és a történet mesélés és hallgatás fontos emberi igény. A hagyományos társadalmakban nemrég még a hétköznapok elválaszthatatlan része volt a mesélés. Az emberek a munka vagy egyéb közös tevékenység során meséltek egymásnak az ismerőseikről, vicceket osztottak meg, humoros vagy mágikus, nagy lélegzetű – akár több napon át mesélhető – történekkel, rejtélyes történetekkel szórakoztatták egymást.
A történetek egyszerre több szerepet is betöltöttek: segítenek eligazodni a közösség szabályai és szokásai között, a társas kapcsolatok között, szórakozást és egy kis könnyedséget kínáltak a mindennapi nehézségekkel szemben. Mindezek mellett mélyebb kérdésekkel is szembesítették a hallgatót, mint például: kik vagyunk, mi a sorsunk, milyen választásaink vannak, milyen utak közül választhatunk?
A mai városiasodott társadalmakban a mesemondás hagyománya kiveszett a hétköznapokból. A régi tündérmesék már csak könyvekben találhatók meg, és egyre kevesebb időnk van elolvasni ezeket a történeteket vagy megbeszélni őket, a közösségi mesehallgatás pedig szinte egészen eltűnt.
Egy másik jellegzetessége a modern, iparosodott társadalmaknak az, hogy az emberek úgynevezett generációs gettókban élnek. A generációk egymástól elszigetelve töltik az idejüket: a gyerekek óvodába, majd általános iskolába mennek, a szülők legtöbb idejüket a munkahelyükön töltik más dolgozó korú felnőttek társaságában. A széles család ritkán jön össze, leginkább csak ünnepek vagy lülönleges események alkalmával. Az idősek más idősekkel (egyre inkább öregek otthonában), vagy egyedül élnek. A történetek generációk közti megosztása drasztikusan lecsökkent.
Bár általánosságban a mesemondás lassan kiszorul az életünkből, vannak helyzetek, melyekben e tradíció újraélesztésére is megfigyelhetünk kísérleteket. Ez pont abból következik, hogy kezdünk ráébredni arra, hogy a mesemondás milyen hasznos funkciókat töltött be korábban és tölthet be újra.
A történetmesélés különösen hatékony lehet olyan csoportos szituációkban, melyekben a tapasztalatcsere, egymás tanítása, attitdűváltozás elérése a cél. Az Aladdin projektnek pedig éppen ez a célja: tapasztalt, idős önkéntesek történetek megosztása révén fejlesztik hátrányos helyzetű fiatalok különféle készségeit (kommunikációs, társas, vállalkozói készségeit, tanulásra/munkára való motivációját).
Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, csak néhány olyan jellemzőt szeretnénk megemlíteni, ami a mesélést nagyon hasznos intergererációs tanulási módszerré teszi.
Mi történik, amikor történeteket hallgatunk?
Történet mondás vagy hallgatás közben az idő lelassul, a hallgató maga is az élmény részesévé válik. Egyszerre vagyunk jelen saját életünkben és a történet világában. E kettős jelenlét érzelmeket kelt fel bennünk. A hős/hősnő kalandjait mi is átéljük, azok velünk is megtörténnek. A hallgató maga is belekerül a történetbe, erősen azonosul azok szereplőivel. A történet a tudat felszíne alatt is hat, érzelmileg is bevonódunk. Ebben az állapotban képesek vagyunk magunkra és életünk alapvető kérdéseire reflektálni.
A közös történethallgatás során a közönség egy közös élmény részese lesz, mely a későbbiekben közös hivatkozási pontként tud szolgálni. A személyes történetek megosztása erősíti a társas kapcsolatokat, növeli a személyek közti bizalmat, a csoporttagok közti összetartozás érzését. Mások személyes élményeit hallgatva arra inspirál minket, hogy azokat saját élményeinkkel összevessük, magunk is megosszuk történeteinket. Ez a kölcsönös élmény megosztás segít abban, hogy megértsük azokat a közös kihívásokat, akadályokat, melyekkel mindannyian szembesülünk és küzdünk életkorra vagy társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. Ez a folyamat pedig valódi változásokat indíthat el a résztvevő fiatalok és idősek életében.
Bumberák Maja
Budapest, 2015. december 27.
A történetek egyszerre több szerepet is betöltöttek: segítenek eligazodni a közösség szabályai és szokásai között, a társas kapcsolatok között, szórakozást és egy kis könnyedséget kínáltak a mindennapi nehézségekkel szemben. Mindezek mellett mélyebb kérdésekkel is szembesítették a hallgatót, mint például: kik vagyunk, mi a sorsunk, milyen választásaink vannak, milyen utak közül választhatunk?
A mai városiasodott társadalmakban a mesemondás hagyománya kiveszett a hétköznapokból. A régi tündérmesék már csak könyvekben találhatók meg, és egyre kevesebb időnk van elolvasni ezeket a történeteket vagy megbeszélni őket, a közösségi mesehallgatás pedig szinte egészen eltűnt.
Egy másik jellegzetessége a modern, iparosodott társadalmaknak az, hogy az emberek úgynevezett generációs gettókban élnek. A generációk egymástól elszigetelve töltik az idejüket: a gyerekek óvodába, majd általános iskolába mennek, a szülők legtöbb idejüket a munkahelyükön töltik más dolgozó korú felnőttek társaságában. A széles család ritkán jön össze, leginkább csak ünnepek vagy lülönleges események alkalmával. Az idősek más idősekkel (egyre inkább öregek otthonában), vagy egyedül élnek. A történetek generációk közti megosztása drasztikusan lecsökkent.
Bár általánosságban a mesemondás lassan kiszorul az életünkből, vannak helyzetek, melyekben e tradíció újraélesztésére is megfigyelhetünk kísérleteket. Ez pont abból következik, hogy kezdünk ráébredni arra, hogy a mesemondás milyen hasznos funkciókat töltött be korábban és tölthet be újra.
A történetmesélés különösen hatékony lehet olyan csoportos szituációkban, melyekben a tapasztalatcsere, egymás tanítása, attitdűváltozás elérése a cél. Az Aladdin projektnek pedig éppen ez a célja: tapasztalt, idős önkéntesek történetek megosztása révén fejlesztik hátrányos helyzetű fiatalok különféle készségeit (kommunikációs, társas, vállalkozói készségeit, tanulásra/munkára való motivációját).
Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, csak néhány olyan jellemzőt szeretnénk megemlíteni, ami a mesélést nagyon hasznos intergererációs tanulási módszerré teszi.
Mi történik, amikor történeteket hallgatunk?
Történet mondás vagy hallgatás közben az idő lelassul, a hallgató maga is az élmény részesévé válik. Egyszerre vagyunk jelen saját életünkben és a történet világában. E kettős jelenlét érzelmeket kelt fel bennünk. A hős/hősnő kalandjait mi is átéljük, azok velünk is megtörténnek. A hallgató maga is belekerül a történetbe, erősen azonosul azok szereplőivel. A történet a tudat felszíne alatt is hat, érzelmileg is bevonódunk. Ebben az állapotban képesek vagyunk magunkra és életünk alapvető kérdéseire reflektálni.
A közös történethallgatás során a közönség egy közös élmény részese lesz, mely a későbbiekben közös hivatkozási pontként tud szolgálni. A személyes történetek megosztása erősíti a társas kapcsolatokat, növeli a személyek közti bizalmat, a csoporttagok közti összetartozás érzését. Mások személyes élményeit hallgatva arra inspirál minket, hogy azokat saját élményeinkkel összevessük, magunk is megosszuk történeteinket. Ez a kölcsönös élmény megosztás segít abban, hogy megértsük azokat a közös kihívásokat, akadályokat, melyekkel mindannyian szembesülünk és küzdünk életkorra vagy társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. Ez a folyamat pedig valódi változásokat indíthat el a résztvevő fiatalok és idősek életében.
Bumberák Maja
Budapest, 2015. december 27.