Amikor történetmesélésről beszélünk, a hallgatóról is beszélnünk kell. A mesélés és a meghallgatás elválaszthatatlanok egymástól. Amikor a történetmesélő azt veszi észre, hogy a hallgatóság nem figyel, ő is motivációját veszti és kevésbé szívesen osztja meg történetét.
Carl Rogers, híres amerikai pszichológus, a személyközpontú terápiás megközelítés atyja szerint a legnagyobb személyes változás, átalakulás akkor történik meg, ha valaki igazi meghallgatásra, megértésre talál. Az ilyen típusú meghallgatásnak a szakirodalomban számos megnevezése létezik, többek között “aktív hallgatás”, “reflektív hallgatás”, “empatikus hallgatás”, “ítéletmentes hallgatás”.
Amikor ezen a módon hallgatunk, teljes figyelmünkkel a másik felé fordulunk: megpróbáljuk megérteni a helyzetét és a helyzethez kapcsolódó érzéseit. Úgy tudjuk ellenőrizni, hogy igazán megértettük-e a másikat, hogy időről időre saját szavainkkal összefoglaljuk számára a problémáját. Ha összefoglalónkat pontosnak találja, akkor jó úton vagyunk. Vajon könnyű így figyelni valaki másra? Nem, egyáltalán nem az, sok erőfeszítést és gyakorlást igényel, de fejleszthető ez a készség. Nagyon fárasztó is tud lenni – erre jó felkészülni – , mivel gondolatilag és érzelmileg is teljesen jelen kell lennünk ilyenkor.
Amikor valaki empatikusan, ítéletmentesen meghallgat minket, nincs szükség arra, hogy igazoljuk a cselekedeteinket vagy védekezzünk, mivel a másik hozzáállása nem jelent fenyegetést az önképünkre. Ilyen körülmények között szabadabban tudjuk megvizsgálni saját gondolatainkat, indítékainkat, érzéseinket és ezáltal jobban megérthetjük magunkat. Rogers a következőképpen fogalmaz: “A jól működő terapeuta annyira bele tud helyezkedni a másik személyes világába, hogy nemcsak a kliens által ismert, hanem a tudatosság szintje alatti jelentéseket is képes világossá tenni. “ (Rogers, 1980). Amikor ily módon hallgatnak meg bennünket, akkor úgy érezzük, kapcsolódunk a másikhoz, nem érezzük egyedül magunkat.
A történetet megosztó mellett a hallgató is gazdagodik e folyamat során. Rogers szerint “azt hiszem értem, hogy miért annyira jóleső érzés számomra másokat meghallgatni. Amikor igazán megértem a másikat, akkor kapcsolatba kerülök vele, akkor az én életem is sokszínűbbé válik.”
Ha igazán figyelünk a másikra, új dolgokat tanulhatunk meg a világról, magunk is bölcsebbé válunk. Ahogy egyre többet tudunk meg arról, hogy mások hogyan élik meg az élményeiket, mi mozgatja őket, úgy egyre inkább átlátjuk a társas kapcsolatokat, egyre kevésbé érezük azokat kiszámíthatatlannak, és ezáltal egyre magabiztosabban tudunk mozogni bennük magunk is. Továbbá ez a típusú figyelem a hallgatónak is megadja a kapcsolódás élményét és energiával tölti fel őt. Bár e tevékenység nehéz és fárasztó (ahogy korábban írtuk), a fáradtságot a beszélgetés közben nem érezzük, csak utána. Beszélgetés közben igazán élőnek, a jelenben lévőnek érezhetjük magunkat.
Amennyiben bárkit érdekel, hogy hogyan lehet az aktív hallgatást gyakorolni és milyen “hibákat” érdemes elkerülni, a kommunikációt akadályozó és facilitáló tényezőkről érdemes olvasni. Előfordulhat, hogy egy későbbi írásban mi magunk is beszélünk ezekről.
Végül szeretnénk megosztani egy személyes történetet az ítéletmentes meghallgatás fontosságáról.
Az előadás címe: “A két oldal ereje – hogyan alakítja a meghallgatás a történetmesélés folyamatát”.
A videó angol nyelven érhető el, a link itt található:
https://www.youtube.com/watch?v=JvOriYNJ15E&feature=youtu.be
Jó hallgatást!
Írta: Rácz Anna
Felhasznált irodalom:
Rogers, C. R. (1980), A Way of Being. Boston: Houghton Mifflin
Amikor ezen a módon hallgatunk, teljes figyelmünkkel a másik felé fordulunk: megpróbáljuk megérteni a helyzetét és a helyzethez kapcsolódó érzéseit. Úgy tudjuk ellenőrizni, hogy igazán megértettük-e a másikat, hogy időről időre saját szavainkkal összefoglaljuk számára a problémáját. Ha összefoglalónkat pontosnak találja, akkor jó úton vagyunk. Vajon könnyű így figyelni valaki másra? Nem, egyáltalán nem az, sok erőfeszítést és gyakorlást igényel, de fejleszthető ez a készség. Nagyon fárasztó is tud lenni – erre jó felkészülni – , mivel gondolatilag és érzelmileg is teljesen jelen kell lennünk ilyenkor.
Amikor valaki empatikusan, ítéletmentesen meghallgat minket, nincs szükség arra, hogy igazoljuk a cselekedeteinket vagy védekezzünk, mivel a másik hozzáállása nem jelent fenyegetést az önképünkre. Ilyen körülmények között szabadabban tudjuk megvizsgálni saját gondolatainkat, indítékainkat, érzéseinket és ezáltal jobban megérthetjük magunkat. Rogers a következőképpen fogalmaz: “A jól működő terapeuta annyira bele tud helyezkedni a másik személyes világába, hogy nemcsak a kliens által ismert, hanem a tudatosság szintje alatti jelentéseket is képes világossá tenni. “ (Rogers, 1980). Amikor ily módon hallgatnak meg bennünket, akkor úgy érezzük, kapcsolódunk a másikhoz, nem érezzük egyedül magunkat.
A történetet megosztó mellett a hallgató is gazdagodik e folyamat során. Rogers szerint “azt hiszem értem, hogy miért annyira jóleső érzés számomra másokat meghallgatni. Amikor igazán megértem a másikat, akkor kapcsolatba kerülök vele, akkor az én életem is sokszínűbbé válik.”
Ha igazán figyelünk a másikra, új dolgokat tanulhatunk meg a világról, magunk is bölcsebbé válunk. Ahogy egyre többet tudunk meg arról, hogy mások hogyan élik meg az élményeiket, mi mozgatja őket, úgy egyre inkább átlátjuk a társas kapcsolatokat, egyre kevésbé érezük azokat kiszámíthatatlannak, és ezáltal egyre magabiztosabban tudunk mozogni bennük magunk is. Továbbá ez a típusú figyelem a hallgatónak is megadja a kapcsolódás élményét és energiával tölti fel őt. Bár e tevékenység nehéz és fárasztó (ahogy korábban írtuk), a fáradtságot a beszélgetés közben nem érezzük, csak utána. Beszélgetés közben igazán élőnek, a jelenben lévőnek érezhetjük magunkat.
Amennyiben bárkit érdekel, hogy hogyan lehet az aktív hallgatást gyakorolni és milyen “hibákat” érdemes elkerülni, a kommunikációt akadályozó és facilitáló tényezőkről érdemes olvasni. Előfordulhat, hogy egy későbbi írásban mi magunk is beszélünk ezekről.
Végül szeretnénk megosztani egy személyes történetet az ítéletmentes meghallgatás fontosságáról.
Az előadás címe: “A két oldal ereje – hogyan alakítja a meghallgatás a történetmesélés folyamatát”.
A videó angol nyelven érhető el, a link itt található:
https://www.youtube.com/watch?v=JvOriYNJ15E&feature=youtu.be
Jó hallgatást!
Írta: Rácz Anna
Felhasznált irodalom:
Rogers, C. R. (1980), A Way of Being. Boston: Houghton Mifflin