Az emberek mesélő lények. Életünket magunkról és másokról szóló történetekre alapozzuk. A másokról szóló történetek igen meghatározók, főleg ott, ahol a különböző identitású emberek együtt élnek. Történeteket használunk az egymáshoz való kapcsoló-dáshoz, de az egymástól való elkülönüléshez is. A saját csoportunkat megerősítjük azáltal, hogy félünk a másik csoporttól. A félelem megteremtésének leghatékonyabb módja, ha a másikról történeteket osztunk meg magunk között.
Ez a projekt Galileában zajlott, egy olyan ország északi részén, amelyet egyesek ősi Palesztinának, mások Izraelnek neveznek. Valószínűleg olyan régió, ahol a történeteket méregként használják; hogy bizonyítsák felsőbbrendűségüket a másikkal szemben. Miért lenne ez tökéletes hely ahhoz, hogy történetekkel dolgozzunk?
Egyszerűen megfogalmazva ez a projekt nem elsősorban történetmesélésről szólt, hanem történetek megosztásáról. A másik történetének meghallgatása ugyanolyan fontos volt, mint a sajátunk elmesélése. És ez az, amit tettünk: meghallgattuk egymást és ismerkedtünk egymással, függetlenül egymás kulturális háttérétől, vallásától, nemétől és preferenciáitól. Hihetetlen, hogy egy nap alatt létrejött egy igazi csoport, egy közösség, amelyben mindenki biztonságban érezte magát ahhoz, hogy megosszon mindent, amit szeretett volna.
Álmok, sikerek, kétségek, kudarcok, küldetés és boldogság; meséltünk a mindennapi élményekről, szuperhősökről, választásokról és szép emlékekről. Barátok lettünk, akik történetek megosztásán keresztül ismertük meg egyre jobban egymást. És ezt folytatni is fogjuk, mivel ezt az első műhelyt egy remélhetőleg tartós együttműködés első lépésének tekintjük csupán. Vagy beszélhetnénk inkább tartós barátságról?
Galilea mágikus hely. Sok próféta járt itt és ez a terület, ahol Jézus az életének nagy részét töltötte. Sokszínű terület, ahol számos különböző hátterű ember él együtt. Keresztény arabok, zsidók, drúzok, muszlim arabok, beduinok; hogy csak a legnagyobb csoportokat említsük.
Ez a sokféleség vajon a feszültség és gyűlölet receptje? A holland résztvevők többsége legalább is erre számított. Néha a feltételezés beigazolódott, de gyakran meglepődtünk. Olyan emberekkel találkoztunk, akik nem féltek találkozni a többi csoport tagjaival. Némelyek egymással dolgoztak, mások barátok voltak, vagy vegyes párkapcsolatban éltek. Nem lenne reális azt mondani, hogy a szent föld ezen része teljesen békés terület, de biztató volt látni, hogy az emberek továbbra is hajlandók meghallgatni egymás történeteit; és a történeteket élmény megosztásra inkább használják, mint arra, hogy a másik csoportokkal szemben félelmet keltsenek a tagjaik között. E tekintetben Galilea nem különbözik túlságosan azoktól a holland városoktól, ahonnan a holland résztvevők származnak. A történeteket ezen holland városokban is használják egymás megismerésére, de a csoportok közti ellenségeskedés szítására is. Néhány holland résztvevő gyakran tapasztalta, hogy marokkói vagy török hátterük miatt kiközösítik őket, a róluk kreált történetek alapján.
Bár túlzónak tűnhet, a Shefa’amr projekt első állomása mély benyomást tett a résztvevőkre. A “sorsfordító” egy erős jelző, de néhányunk számára valóban az volt. Pusztán azáltal, hogy találkoztunk és történeteket cseréltünk ennyi csodálatos emberrel. Legyen ez a mi kis hozzájárulásunk egy olyan társadalomhoz, amely történeteket arra használ, hogy összekössön, találkozási felületet adjon, tiszteletet ébresszen!
Arjen Barel írása
2016. december
Egyszerűen megfogalmazva ez a projekt nem elsősorban történetmesélésről szólt, hanem történetek megosztásáról. A másik történetének meghallgatása ugyanolyan fontos volt, mint a sajátunk elmesélése. És ez az, amit tettünk: meghallgattuk egymást és ismerkedtünk egymással, függetlenül egymás kulturális háttérétől, vallásától, nemétől és preferenciáitól. Hihetetlen, hogy egy nap alatt létrejött egy igazi csoport, egy közösség, amelyben mindenki biztonságban érezte magát ahhoz, hogy megosszon mindent, amit szeretett volna.
Álmok, sikerek, kétségek, kudarcok, küldetés és boldogság; meséltünk a mindennapi élményekről, szuperhősökről, választásokról és szép emlékekről. Barátok lettünk, akik történetek megosztásán keresztül ismertük meg egyre jobban egymást. És ezt folytatni is fogjuk, mivel ezt az első műhelyt egy remélhetőleg tartós együttműködés első lépésének tekintjük csupán. Vagy beszélhetnénk inkább tartós barátságról?
Galilea mágikus hely. Sok próféta járt itt és ez a terület, ahol Jézus az életének nagy részét töltötte. Sokszínű terület, ahol számos különböző hátterű ember él együtt. Keresztény arabok, zsidók, drúzok, muszlim arabok, beduinok; hogy csak a legnagyobb csoportokat említsük.
Ez a sokféleség vajon a feszültség és gyűlölet receptje? A holland résztvevők többsége legalább is erre számított. Néha a feltételezés beigazolódott, de gyakran meglepődtünk. Olyan emberekkel találkoztunk, akik nem féltek találkozni a többi csoport tagjaival. Némelyek egymással dolgoztak, mások barátok voltak, vagy vegyes párkapcsolatban éltek. Nem lenne reális azt mondani, hogy a szent föld ezen része teljesen békés terület, de biztató volt látni, hogy az emberek továbbra is hajlandók meghallgatni egymás történeteit; és a történeteket élmény megosztásra inkább használják, mint arra, hogy a másik csoportokkal szemben félelmet keltsenek a tagjaik között. E tekintetben Galilea nem különbözik túlságosan azoktól a holland városoktól, ahonnan a holland résztvevők származnak. A történeteket ezen holland városokban is használják egymás megismerésére, de a csoportok közti ellenségeskedés szítására is. Néhány holland résztvevő gyakran tapasztalta, hogy marokkói vagy török hátterük miatt kiközösítik őket, a róluk kreált történetek alapján.
Bár túlzónak tűnhet, a Shefa’amr projekt első állomása mély benyomást tett a résztvevőkre. A “sorsfordító” egy erős jelző, de néhányunk számára valóban az volt. Pusztán azáltal, hogy találkoztunk és történeteket cseréltünk ennyi csodálatos emberrel. Legyen ez a mi kis hozzájárulásunk egy olyan társadalomhoz, amely történeteket arra használ, hogy összekössön, találkozási felületet adjon, tiszteletet ébresszen!
Arjen Barel írása
2016. december